​

Szakmai hitvallásom a rogersi személyközpontú terápia hármasára épül. Az együttérzés, a feltétel nélküli elfogadás és a hitelesség a munkám alappillérei. Emberképem fejlődés fókuszú; hiszem, hogy minden ember értelemkereső, önmegvalósító kreatív potenciállal rendelkezik. Gyakran ez a vágy sajnos akadályokba ütközik. A pszichológiai tanácsadás az a biztonságos tér, ahol felfedezhetünk olyan erőforrásokat, amik segíségével felülkerekedünk az akadályokon.

Vannak olyan emberek, akik összhangban vannak az érzéseikkel és szabadon fejezik ki önmagukat. Ezekkel az emberekkel jól bánt a közvetlen környezetük és a társadalomban kiváltságos helyzetbe születtek, amiből megtanulhatták, hogy a világ egy biztonságos hely és ők szerethetők, elfogadhatók, úgy, ahogyan vannak.

Sajnos velük szemben nem mindenki ezt az üzenetet kapta útravalóként. A bántalmazás túlélői (családon belüli bántalmazás, párkapcsolati erőszak, bullying, LMBTQ+ és női traumák, diszkrimináció elszenvedői) azt tanulhatták meg, hogy a világ egy veszélyes hely, és lehetséges, hogy bántanak vagy elutasítanak azért, aki vagyok. Az ilyen élmények traumatikus sebet hagyhatnak az önbecsülésünkben és kapcsolódási mintázatunkban.

A pszichológiai tanácsadás során egy biztonságos, támogató kapcsolatban fedezhetjük fel újra a belső erőforrásainkat, tanulhatunk meg újra bízni önmagunkban és másokban. A poszttraumás növekedés azt jelenti, hogy a trauma feldolgozása után nemcsak visszanyerjük a régi önmagunk, hanem még erősebbé és önazonosabbá válunk.

Munkámat színesítik az élményalapú technikák, amelyek az énerő előhívását és a traumafeldolgozást is szolgálják.

​​​

A sématerápia egy terápiás módszer, melynek lényege, hogy ha az alapvető érzelmi szükségletek kielégülése sérült gyermekkorunkban, olyan hiányokat szenvedünk el, amik kihatnak a világról és önmagunkról alkotott képre és ez sokféle problémát eredményez. A fájdalmas tapasztalatok sémákban gyűlnek össze, amikkel különböző módokon tudunk megküzdeni. A sémavezérelt megküzdés lehet alárendelődő, elkerülő vagy túlkompenzáló típusú, de mindegyik megküzdési mód megerősíti sajnos a kínzó sémát. A sémák sémamód működéseket aktiválnak, amit úgy lehet elképzelni, hogy egy nyomógomb benyomására (ami triggerként funkcionál) lefut egy ismétlődő program - a hatása alatt ugyanazt érezzük és gondoljuk, mint régen, amikor a fájdalmas tapasztali tanulást elszenvedtük. Ezek a megküzdések és sémamód aktivációk nem segítik, hogy feltöltődjenek az alapvető érzelmi szükségleteink, és a korai sémákat megerősíti azáltal, hogy ismétlődő módon ugyanazokat a hiányokat szenvedjük el. A sématerápia célja, hogy tudatára ébredjünk az aktiválódó sémáinknak és azáltal, hogy új gyógyító tapasztalatokat szerzünk, amik a korábbi fájó tanulást felülírhatják, meggyengítsük a sémák hatalmát. A sémák érzelmi tanulással és arra adott reaktív viselkedéssel társulnak,  így mind a gondolkodás, az érzés és a viselkedés szintjén szükséges beavatkozni, hogy érzelmi tanulásaink mintázatain felülkerekedjünk. A cél, hogy a sémáinkat megismerve és elfogadva, együttérző módon tudjunk kapcsolódni másokhoz és önmagunkhoz. Ebben az új harmóniában újra és újra fel tudjuk ismerni és be tudjuk tölteni az alapvető érzelmi szükségleteinket, bármilyen régóta is tartott a korábbi hiányállapot. Sémavezérelt működésünk mögül kitekintve, életünk aktív alakítójává válunk, így tartósan vissza tudunk találni újra és újra a lelki békénkhez.

Kulcsfontosságú számomra a traumatudatos megközelítés. A pszichiátriai diagnózis, a mainstream pszichológia individualizmusban györekező megközelítéséhez igazodva, személyiségzavarokról ír, így az egyén jellemvonására helyezi a hangsúlyt. Ezzel szemben a traumatudatos megközelítés az elbírható életeseményeken túlmutató traumák idegrendszeri és érzelmi hatásainak feldolgozására helyezi a hangsúlyt. Ha nem férünk hozzá elég erőforráshoz és tartós egy negatív életesemény (pl. érzelmi elhanyagolás, kirekesztés vagy bullying áldozatává válunk) vagy akár egyszeri, de súlyos krízis ér minket (pl. baleset) sajnos traumákat szenvedünk el. A traumatudatosság számomra azt jelenti, hogy felismerjük a múlt eseményeinek hatásait, és a traumafeldolgozásra fókuszálunk, ami elbírhatóvá és összefüggővé teszi az élettörténetünk. Elengedhetetlen, hogy a testünkben és pszichénkben otthon érezhessük magunkat. Az önmagunk iránt érzett együttérzés hatására a hibáink és veszteségeink beismerhetővé és elfogadhatóvá válnak. Az együttérző figyelem hatására beláthatod, hogy azok a viselkedésminták, amik jelenleg akadályoznak Téged, valaha segítették a túlélésed. A változás paradoxona, hogy amikor elfogadjuk az aktuális nehézségeinket, könnyebbé válik meghaladni azokat. A belső biztonságot és változási szándékot önegyüttérző és idegrendszert stabilizáló, érzelemszabályozó gyakorlatokkal erősítjük meg.

A kritikai pszichológiai nézőpont kulcsfontosságú a munkám során. Kritikai pszichológusként foglalkoztat a társadalmi egyenlőtlenségek hatása a lelki jóllétünkre. A pszichológiai elakadást a társadalmi kontextusában értelmezem, amelyben a problémák keletkeztek.

Tisztában vagyok vele, hogy a pszichológia sem független ezektől a társadalmi hatásoktól. A mainstream pszichológia, ha értéksemlegességet hirdet, sajnos a többségi hatalmi berendezkedésnek és a társadalmi egyenlőtlenségeknek kedvez. Igyekszem ezt a tévutat elkerülni és transzparensen bemutatni, milyen értékeket vallok. A társadalmi felelősségvállalás jegyében keresem annak a lehetőségeit, hogyan tehetem a pszichológiai tudást hozzáférhetővé széleskörűen. 

A terápiás kapcsolatot is klasszikusan alá-fölé rendelt viszony jellemzi, amelyben a pszichológus a hagyományos orvos-páciens kapcsolatra jellemző szaktekintély szerepét veszi fel. Ezt a megközelítést elutasítom, és a közös munka során partneri, egyenlő viszony fontosságát képviselem. Hiszem, hogy benned rejlik a megoldás kulcsa és Te vagy az életed szakértője. Én a szakmai tudásommal igyekezlek hozzásegíteni ahhoz, hogy felfedezd ezeket az erőforrásaid és könnyen hozzáférhetőek maradjanak tartósan. A visszajelzéseid értékesek, alázattal fogadom és beépítem őket a közös munkába.

Az individualizmusban gyökerező pszichológiával szemben vallom, hogy lelki problémáink nemcsak közvetlen környezetünk és önmagunk felelőssége, hanem társadalmi és rendszerszintű problémák tünetei.  Annak ellenére, hogy nem tehetünk róla, hiszem, hogy egyéni szinten is felléphetünk a káros társadalmi hatások következményeivel szemben.  Az önismeret egy olyan fontos erőforrás, ami segít az együttérző elfogadás mentén teret engedni a változásnak. Elismerve az egyenlőtlen hatalmi struktúrák hatását, munkám során célom, hogy a hozzám fordulók megtalálják az önérvényesítés lehetőségeit is.

A pszichológiai tanácsadás inkluzív, legyen szó akár gender specifikus (bántalmazó párkapcsolatok, nemi szerepek és elvárások) vagy LMBTQ+ specifikus elakadásokról. Feminista pszichológusként felismerem a patriarchális, szexista társadalom egyénekre háruló lelki terhét és ezt a közös munkánk során is szem előtt tartom.  Ismerem a nőket és férfiakat terhelő szerepelvárásokat és azok káros hatásait. LMBTQ+ affirmatív pszichológusként tudom, hogy egy heteronormatív, elnyomó társadalomban élünk és igyekszem felkészülten és nyitottan segíteni LMBTQ+ klienseimet. A sokszínűséget értéknek vallom, ami nemcsak tolerálható, hanem ünnepelhető.

 A neuroaffirmatív megközelítés a többségitől eltérő idegrendszeri működés kibontakoztatásra helyezi a hangsúlyt, ahelyett, hogy neurotipikus működéshez igazítást vagy maszkolást várna el. A társadalmi elvárások a többségi működés előtérbe helyezésével a neurodiverz működést a neurotipikus keretbe próbálja beilleszteni a neurodiverz egyén jóllétének árán. A neuroaffirmatív megközelítés célja az önazonosság megélése és a sokszínűség ünneplése, miközben ez a nézőpont hozzájárul egy befogadó és nyitott társadalom kialakulásához is. Munkám során kiemelt hangsúlyt kap a szuperérzékenység (Highly Sensitive Person, HSP). A szuperérzékenység egy olyan neurodiverz állapot, amelyben az idegrendszer érzékenyebb ingerfeldolgozást tesz lehetővé, így gyakori sajnos a túltelítődés, elárasztódás is. Az emberek nagyjából 20%-a szuperérzékeny, nők és férfiak egyenlő arányban azok. Kutatások szerint a terápiába járó emberek több, mint fele szuperérzékeny, úgyhogy egy olyan társadalmi kisebbségről beszélünk, akik a terápiás térben többséget képeznek. 

Dr. Elaine Aron kutató pszichológus szerint a szuperérzékenységnek négy alapvető jellemzője van:

a beérkező ingerek mélyebb szintű, alaposabb feldolgozása (depth of processing)
az idegrendszer túltelítődésre való hajlama (overstimulation)
fokozott empátia vagy fokozott érzelmi reakcióra való hajlam (empathy/emotional responsivity)
a finom részletek magasabb szintű érzékelése (sensitive to subtleties).

Mivel a szuperérzékeny emberek fokozottabban reagálnak pozitív vagy negatív környezeti hatásokra, a szuperérzékeny emberek között számottevő különbségek alakulnak ki a gyermekkori hatások alapján. Megfelelő környezeti támogatással a szuperérzékeny gyermekek megtanulják az inger túltelítődés elleni hatékony védekezést, és az érzelmeik kezelését. Ezek a szerencsés gyermekek a szuperérzékenységgel kapcsolatos előnyöket ki tudják élvezni és felnőttkorban is ezt kamatoztatni tudják. Mély érzésű, gyakran másokat inspiráló tagjaivá válnak a társadalomnak.

Ha a gyermekkori környezet nem segíti elő a szuperérzékenység elfogadását, hanem elvárják a gyermektől hogy "ne legyen túlérzékeny" és legyen olyan, mint a többiek, akkor a szuperérzékeny gyermekben nem alakul ki az önelfogadás és nem tanulják meg a hatékony, értő kezelését a beérkező ingereknek és az intenzív érzelmeknek. A hozzájuk nem illeszkedő, irreális elvárások miatt gyakrabban szenvednek kudarcélményt és azt tanulják meg, hogy az érzékenységüket szégyellni és maszkolni kell. Ezek a megnemértett szuperérzékenyek hajlamosabbá válnak szorongásra, és a önbizalomhiánnyal küszködő felnőttekké válnak. Az ilyen szuperérzékenyek gyakran az energiáik nagy részét arra fordítják, hogy számukra nem megfelelő, hagyományos életmódot próbálnak követni és így a túlzott ingerek hatására gyakran túltelítődnek, ingerlékenységgel és kimerültséggel küzdenek. Ez a félreértettség további kapcsolati és karrierbeli nehézségeket is okozhat.

Szerencsére a szuperérzékenyek felnőttkorban is megtapasztalhatják neurodiverz működésük jó oldalát. Az érzékenységüket ünneplő környezet (támogató emberi kapcsolatok, munkahely vagy terápia) a szuperérzékenyekre nagyon pozitív hatással van, elszenvedett érzelmi hiányaik ennek hatására jelentősen gyógyulhatnak és sikeres, önazonos felnőttekké válhatnak mind kapcsolataikban, mind szakmailag.

LMBTQ+ affirmatív, neuroaffirmatív (szuperérzékenység, HSP) és feminista pszichológiai keretben várom szeretettel a hozzám fordulókat.

​

​