.png){kind=logo}
Légy az életed aktív alakítója
Módszereim
Kattins arra, amiről szeretnél bővebben olvasni!
Traumatudatosság
Kapcsolódó kulcsszavak: trauma fókuszú segítségnyújtás, traumainformált segítségnyújtás, traumafeldolgozás
Kulcsfontosságú a munkám során a traumatudatos megközelítés. A traumatudatos megközelítés az elbírható életeseményeken túlmutató traumák idegrendszeri és érzelmi hatásainak feldolgozására helyezi a hangsúlyt. A trauma olyan nem hétköznapi eseményekre adott reakció, érzelmi állapot, amelynek során az ember megszokott megküzdési módjai kudarcot vallanak. A trauma miatt extrém, "nem normális" érzelmi állapotokba kerül a túlélő, ugyanakkor ez a reakció a normális tartományba esik a trauma horderejét figyelembe véve.
A trauma mentén létrejött tüneteket PTSD (poszttraumás stressz szindróma) vagy C-PTSD (komplex poszttraumás stressz szindróma) kategóriába soroljuk. Ha nem férünk hozzá elég erőforráshoz és tartós egy negatív életesemény (pl. érzelmi elhanyagolás, kirekesztés vagy bullying áldozatává válunk) vagy akár egyszeri, de súlyos krízis ér minket (pl. baleset) sajnos traumákat szenvedünk el. A PTSD egyszeri traumatikus esemény következtében, míg a C-PTSD időben elhúzódó, jellemzően közeli kapcsolatokban elszenvedett, korai traumatikus események nyomán alakul ki. A C-PTSD a kapcsolódási mintázatokban is kedvezőtlen változást okoz, ennek következtében a traumatúlélő felnőttként önértékelési problémákkal küzd, nem tud bízni másokban. A traumatudatosság számomra azt jelenti, hogy felismerjük a múlt eseményeinek hatásait, és a traumafeldolgozásra fókuszálunk, ami elbírhatóvá és összefüggővé teszi az élettörténetünk.
Elengedhetetlen, hogy a testünkben és elménkben otthon érezhessük magunkat. Sajnos a trauma hatására szétkapcsolódunk a belső biztonság érzetünktől. Jellemző a trauma spontán újraélése, mivel a traumát nem megszokott módon tárolja a memóriánk, ami emlékeztető inger (trigger) esetén emlékbetörésekhez, érzelmi flashbackhez vezet. A trauma túlélő rémálmokban és a trauma önkéntelen újrateremtésével újraéli a traumát kísérő testi, lelki és idegrendszeri reakciót. Ezek a traumatikus esemény spontán integrálására tett erőfeszítések megterhelőek a túlélő számára, így az egyén kontrollvesztettséget és tehetetlenséget él meg. Jellemző megküzdés erre a túltelített, elárasztott állapotra a tompultság (disszociáció), amelyben a túlélő érzelmileg eltávolodik. Akik nem képesek spontán elérni a tompult tudatállapotot, nagyobb eséllyel folyamodnak szerhasználathoz. A szerhasználat gyakran az elárasztó érzések szabályozására tett próbálkozás. Az idegrendszerünk jó esetben sokat van nyugalmi állapotban, ahol biztonságban és kontrollban érezzük magunkat, tudunk kapcsolódni stabilan magunkhoz és másokhoz. A trauma hatására ez a nyugalmi, biztonsági zóna beszűkül és hullámzóvá válhat a közérzetünk. Hol feszült, ingerlékeny, stresszes, szorongó, elárasztott, intenzív állapotba kerülünk, hol tompa, depresszív, üres, eltávolodott állapotba kerülünk és ez a két állapot hirtelen váltakozhat is.
A trauma hatására megszakad a közösség és az egyén kapcsolódása, a fontos kapcsolatok árulását élheti meg a túlélő, miközben felerősödik benne a másokhoz kapcsolódás érzésének szükségessége. Az ambivalencia megfigyelhető az intimitás szabályozásának ingadozásában is; egyszerre jelenik meg az intimitás iránti vágy és az attól való félelem. A társas támogatás enyhítheti, hiánya vagy az ellenséges légkör súlyosbítja a trauma hatását. A trauma hatására az intimitás és az agresszió kérdésköre válik érintetté.
A trauma elszigetel, a terápia helyreállítja a valahová tartozás érzését. A trauma megaláz és megbélyegez, a terápia tanúságot tesz és megerősít. A trauma elzár minket a szeretettől, miközben ez a szeretetteljes figyelem gyógyítja a traumát. Az önmagunk iránt érzett szeretetteljes együttérzés hatására traumáink és veszteségeink elfogadhatóvá válnak.
Az együttérző figyelem hatására beláthatod, hogy azok a viselkedésminták, amik jelenleg akadályoznak Téged, valaha segítették a túlélésed. A változás paradoxona, hogy amikor elfogadjuk az aktuális nehézségeinket, könnyebbé válik meghaladni azokat. A belső biztonságot és változási szándékot önegyüttérző és idegrendszert stabilizáló, érzelemszabályozó gyakorlatokkal erősítjük meg.
A traumatudatos segítségnyújtás során fontos a triggerelés és újratraumatizálás kerülése, mivel abban sajnos semmi gyógyító nincs, sőt, tovább erősíti a trauma hatalmát, hiszen még egyszer beigazolódik és megerősödik a mintázat. Eközben az sem cél, hogy egyáltalán ne foglalkozzunk a traumával, hiszen az is változatlanul hagyja a mélyen gyökerező kiváltó okát a problémánknak, ha csak felszíni tünetkezelést végzünk. Emiatt a traumatudatos megközelítés hatásmechanizmusa a biztonság és kontroll érzetet megerősítő erőforrásokhoz segítés és megküzdések támogatása mentén a traumafeldolgozás felé vezető út.
Sématerápia
Kapcsolódó kulcsszavak: séma kémia, sémamód, énrészekkel való munka, Belső Gyermekkel való munka, Belső Kritikus, alapvető érzelmi szükségletek, traumafeldolgozás
A sématerápia egy terápiás módszer, melynek lényege, hogy ha az alapvető érzelmi szükségletek kielégülése sérült gyermekkorunkban, olyan hiányokat szenvedünk el, amik kihatnak a világról és önmagunkról alkotott képre és ez sokféle problémát eredményez. A sématerápia erőssége, hogy egy terápiás modellt alkot számos terápiás iskola felhalmozott tudása nyomán és hatékonyságát kutatások is igazolják. A sématerápia egy jól áttekinthető értelmezési keretet és közös nyelvet biztosít pszichológus és kliens között. A hagyományos kongitív viselkedésterápiát azzal egészíti ki, hogy nagyobb hangsúlyt helyez a tartós problémák gyermekkori eredetére és az alapvető érzelmi szükségletekre, továbbá az élményalapú technikák és a terápiás kapcsolat fontosságára.
A sématerápia alaptétele, hogy a nem megfelelően betöltött alapvető érzelmi szükségletek nyomán sémákat alakítunk ki. Az alapvető érzelmi szükségletek hiánya a gyermek temperamentumán és a környezet válaszkészségén, továbbá ezen két tényező összeillésén múlik. A sématerápia célja a klienseket segíteni abban, hogy felnőttként fenntartható, egészséges módon képessé váljanak betölteni érzelmi szükségleteiket.
A sématerápia feltevése szerint minden ember öt alapvető érzelmi szükséglettel rendelkezik:
1. Biztonságos kötődés (biztonságra, stabilitásra, gondoskodásra, elfogadásra való igény)
2. Autonómia, kompetencia és én-azonosság érzése
3. A jogos igények és érzelmek kifejezésének szabadsága
4. Spontaneitás és játék
5. Reális keretek és önkontroll
A fájdalmas tapasztalatok sémákban gyűlnek össze, amikkel különböző módokon tudunk megküzdeni. A sémavezérelt megküzdés lehet alárendelődő, elkerülő vagy túlkompenzáló típusú, de mindegyik megküzdési mód megerősíti sajnos a kínzó sémát. A három megküzdési stílus megfeleltethető a széleskörben ismert lefagyás (alárendelődés), menekülés (elkerülés), támadás (túlkompenzálás) neurobiológiai stresszreakció elmélet fogalmaival.
A sémák sémamód működéseket aktiválnak, amit úgy lehet elképzelni, hogy egy nyomógomb benyomására (ami triggerként funkcionál) lefut egy ismétlődő program - a hatása alatt ugyanazt érezzük és gondoljuk, mint régen, amikor a fájdalmas tapasztali tanulást elszenvedtük. Ezek a megküzdések és sémamód aktivációk nem segítik, hogy feltöltődjenek az alapvető érzelmi szükségleteink, és a korai sémákat megerősítik azáltal, hogy ismétlődő módon ugyanazokat a hiányokat szenvedjük el. A sémamódok énállapotok, amelyekben bizonyos sémák és megküzdési stílusok kombinálódnak a jelenben megfigyelhető módon. Ezek az együttállások időben nem stabilak, dinamikusan változhatnak, a kliens egyik sémamódból a másikba kapcsolhat. A sémák és sémamódok közötti különbség úgy is megragadható, hogy a séma egy vonásbeli jellemzőként állandósul a megélésben, míg a sémamód egy pillanatnyi vagy időszakos állapotot jelenít meg. Színház metaforával szemléltetve a sémamódok – az adott pillanatban megfigyelhető sémák által vezérelt állapotok- vannak a színpadon, viszont a háttérben a korai sémák a színfalak mögötti stáb. Ebben a metaforában a rendező a tudatossággal rendelkező Egészséges felnőtt mód. A sémamódoknak négy fő csoportját írták le, melyek a következők:
a Gyermek módok, a Megküzdési módok, a Belső Kritikus módok és az Egészséges Felnőtt mód.
A sématerápia két nagy szakaszra tagolódik, a diagnosztikai és edukációs fázisra és a változás fázisra. A sématerápiás esetkonceptualizáció, a klinikai gyakorlattal szemben, nem a DSM és BNO diagnosztikai kategóriákra koncentrál, hanem a korai sémákra és a sémamódokra. A diagnosztikai és edukációs fázis célja a betöltetlen alapvető érzelmi szükségletek és a korai sémák azonosítása. Ebben a szakaszban feltérképezzük a korai sémák és megküzdési stílusok gyermekkori eredetét. Fontos része a feltérképezésnek, hogy az egyes tünetek funkcióját tisztázzuk, hogy a kliens melyik alapvető szükségletének kielégítését szolgálják. Ugyanazon tünetek mögött más sémák és betöltetlen alapvető érzelmi szükségletek lehetnek. A korai tapasztalatok feltérképezése segít a kliensnek a problémáit egy tanulási folyamat eredményeként értékelni. Ez önmagában terápiás értékű felismerés, mivel a legtöbben a korai sémáikat és megküzdési stílusukat személyiségük elemi tulajdonságának vélik. A sématerápiás esetkonceptualizáció során a betöltetlen alapvető érzelmi szükségletekből indulunk ki. Azt vizsgáljuk, hogy az adott korai séma és megküzdési stílus hogyan akadályozza meg az adott alapszükséglet adaptív módon való kielégülését felnőttként. A kliens problémáit a terapeuta az alapvető érzelmi szükségletek megvalósulását akadályozó jelenségként fogja fel. A pszichológus segíti kliensét abban, hogy saját alapvető érzelmi szükségleteit felismerje és validálja. A saját érzelmi szükségleteinek felismerési képességét elősegíti a belső érzelmi világ megfigyelésének készsége. A befelé irányuló figyelem fejlesztése kiemelt szerepet játszik a sématerápiában. A hipotézisek közös finomítása során a diagnosztika elvezet a séma esetkonceptualizáció kialakításához.
A változás fázis kognitív- és viselkedésterápiás, élményalapú és társas módszereket foglal magába, melyekkel a sémák, a megküzdési stílusok és a sémamódok változása érhető el, és az egyén képessé válhat fenntartható módon betölteni az alapvető érzelmi szükségleteit. A kliensek először intellektuálisan képesek felismerni a sémák érvénytelenségét, majd élményalapú technikák segítségével érzelmi szinten is megtapasztalhatják a sémák átírását. Az imaginatív és dramatikus technikákat kombináló élményalapú technikákat új tapasztalatok szerzése céljából alkalmazzuk. Az imaginációs átírás eredményeként az új élményből merítve hitelesen tud adaptívabb sémákat kialakítani a kliens. A terapeuta gyakran belép az imaginációba, és segíti a klienst abban, hogy új módon tudjon reagálni a sémák kialakulásában fontos szerepet játszó társas helyzetekben. A sématerápiának két fő hatásmechanizmusa van a terápiás változás elérésére. A terápiás kapcsolat két alapvető eszköze a limitált szülői újragondoskodás és az empatikus konfrontáció. Az empatikus realitástesztelés nem technika, hanem egyfajta attitűd. A segítő az elfogadás és a változtatás, illetve az empátia és konfrontáció között egyensúlyoz. A terapeuta elfogadja a kliens jelen helyzetre adott szubjektív valóságát, ugyanakkor szembehelyezkedik a sémákkal. Együttérez a sémák kialakulásának eredetével és mintázatával, ugyanakkor a változás melletti elköteleződést és kitartást erősíti. A korlátozott szülői újragondoskodás elsősorban a terápiás kapcsolaton és az élményalapú technikákon keresztül hat. A limitált, azaz határokon belül maradás, azt jelenti, hogy a terápiás kapcsolat etikai és szakmai keretein belül korrigáljuk a korábbi kapcsolatok traumáit. A sématerápiában a terapeuta klienshez való viszonyulása hangsúlyosan érzelmileg meleg, pozitívan elfogadó és gondoskodó. A limitált szülői újragondoskodás eltérő lehet a betöltetlen szükségletek, sémák, megküzdési módok és sémamódok kombinációjától függően. A segítő feladata felismerni, validálni és elősegíteni a kliens alapvető érzelmi szükségleteienek kielégítését. A pszichológus megtanítja a klienst kielégíteni és késleltetni az alapvető érzelmi szükségleteit, illetve mintát nyújt a kliens számára a mások szükségleteivel kapcsolatos bánásmódra, a gondoskodásra.
A sématerápia célja, hogy tudatára ébredjünk az aktiválódó sémáinknak és azáltal, hogy új gyógyító tapasztalatokat szerzünk, amik a korábbi fájó tanulást felülírhatják, meggyengítsük a korábbi sémák hatalmát. A sémák érzelmi tanulással és arra adott reaktív viselkedéssel társulnak, így mind a gondolkodás, az érzés és a viselkedés szintjén szükséges beavatkozni, hogy érzelmi tanulásaink mintázatain felülkerekedjünk. A cél, hogy a sémáinkat megismerve együttérző módon tudjunk kapcsolódni másokhoz és önmagunkhoz. Ebben az új harmóniában újra és újra fel tudjuk ismerni és be tudjuk tölteni az alapvető érzelmi szükségleteinket, bármilyen régóta is tartott a korábbi hiányállapot. Sémavezérelt működésünk mögül kitekintve, életünk aktív alakítójává válunk, így tartósan vissza tudunk találni a lelki békénkhez.
Élményalapú módszerek
Kapcsolódó kulcsszavak: tapasztali tanulás, memória rekonszolidáció, traumafeldolgozás, belső gyermekkel való munka, énrészekkel való munka, üres szék technika, imaginációs átírás
A korábban bevésődött megoldási kísérleteket vagy megküzdéseket szokták önszabotázsnak, önsorsrontó mintázatoknak, önkorlátozó alaphiedelmeknek vagy maladaptív sémamódoknak hívni. Én ezeket azért nem fogom így hívni, mert félreértést okozhatnak és szégyent kelthetnek. A legújabb neurobiológiai kutatások igazolják, hogy ezek a megküzdések nyomós okkal alakultak ki. Ezek biztosították a túlélésedet, úgyhogy ebből a szempontból sikeres, adaptív, szuper megküzdések voltak. A gond az, hogy a túlélési stratégiának nagy ára volt, és manapság már tünetként tartod számon azt a megoldási stratégiát, ami anno biztonságban tudott Téged. Ha lett volna rá lehetőséged, biztos vagyok benne, hogy nem ilyen fájó megküzdési stratégiákat hívtál volna segítségül. Amikor nincs elég erőforrásunk, sajnos nem mindig találunk maradéktalanul jó megoldást.
Például, ha gyerekként csúfoltak az iskolában, és sikerült elhinned, hogy tényleg butaság, amit mondasz, akkor lehet, csendben maradtál, és kevesebb bántás ért így Téged. Mint látjuk, egy leleményes stratégiát alakítottál ki (csendben maradtál), de ennek nagy ára volt (megtanultad, hogy „mások bánthatnak Téged és Te ennyit érdemelsz, csendben kell tűrnöd”). Felnőttként pedig lehet, hogy például nem tudsz érvényesülni a munkahelyeden, mert megtanultál csendben maradni és nehéz kockázatot vállalni és láthatóvá válni. Ezen a példán keresztül remélem, sikerült érzékeltetnem, mennyire érthető és jogos a múlt fényében, a jelen elakadása. Ezek az érzelmi tanulások mélyen belénk vannak kódolva. Lehet nem is tudod még, hogy pontosan milyen mélyen húzódó érzelmi tanulások (sémák) működtetik azokat a túlélési stratégiákat, amik most hátráltatnak Téged. Megerősítő élmény, amikor felismerjük a múlt sémái és a jelen problémák közötti összeköttetéseket és ráébredünk mennyire érthető és valid a séma függvényében a jelen elakadásunk. Amit ismerünk, azt tudjuk megváltoztatni, így ez egy nagyon fontos kezdeti lépés. Az is lehet, hogy tudod mik azok a sémák, amik akadályoznak (például kevesebbnek tartod magad másoknál), viszont felülírni ezeket a mélyen györekező érzelmi tanulásokat nehéz. Hidd el, ha sikerült volna már kigondolkodni magadat például az önbizalomhiányból és megfelelési vágyból, mostanra már megoldódott volna a probléma. Ezeket a mintázatokat sajnos valóban nehéz átírni, és nem a te hibád, ha nem sikerül egyedül felülkerekedned rajtuk. A neurobiológiai kutatások megerősítik, hogy az élményszerű átélés szükséges az átíráshoz, mivel a korábban bevésődött érzelmi tanulások csak úgy tanulhatók újra, ha átélt élményben írjuk felül őket. Ahogy zsigeri szinten tanultuk meg a korábbi tapasztalatainkon keresztül a sémát, úgy szintén élmény alapú átélés szükséges ahhoz, hogy újratanulhassuk őket.
A pszichológiai tanácsadás alkalmain nem csak együtt elmélkedünk, hanem érzésekkel, testi érzetekkel és belső képekkel is dolgozunk az itt és mostban, hogy a már Téged nem szolgáló érzelmi tanulásokat (sémákat) együtt felülírjuk. A pszichológiai tanácsadás folyamatának elején feltérképezzük együtt a jelenlévő elakadásokat, amik nagy valószínűséggel a korábban megoldást jelentő, mára tünetként számontartott megküzdési stratégiák lesznek. Ezután megkeressük a tüneteket okozó, mélyen gyökerező érzelmi tanulásokat, azaz sémákat. Ha sikerült megtalálnunk az ok-okozati összefüggést a séma és a tünet között, kezdődhet az átírással a fő szakasza a közös munkának. A változás szakaszában élményalapú technikákkal igyekszünk létrehozni olyan átíró élményeket, ahol a Téged ma már leginkább szolgáló érzelmi tanulás elmélyülhet.
Visszanyúlok a korábban ismertetett példához, ahol a megküzdési stratégia (okozat) a csendben maradás volt, a séma (ok) pedig az volt, hogy „Mások bánthatnak engem és ennyit érdemlek, úgyhogy csendben kell tűrnöm”. Az érzelmi átírás (vagy neurobiológiai szaknyelven memória rekonszolidáció) akkor tud végbe menni, ha a korábbi sémát sikerül ütköztetni egy új átélt tapasztalással, és annyi ideig fenn tudjuk tartani a tudatos figyelmet az ellentmondáson, hogy az új tanulás felülírhassa a korábbit. Például, ha megvan ez a tudatosságunk a régi sémára, és sikerül felszólalnunk a munkahelyünkön és nem következik be az, amitől régen tartottunk (hogy megszégyenítenek, mint az iskolában), akkor lehet, sikerül is felülírnunk a korábbi érzelmi tanulást. Ehhez szükséges az a tudatosság, hogy keressük az ilyen ellentmondásokat és merjünk kísérletezni. Ezután egy következő konzultációs alkalmon ennek a tapasztalásnak a segítségével elmélyíthetjük az érzelmi tanulást. Ha nincs épp ilyen új, a korábbi sémát cáfoló élményünk, akkor igénybe tudjuk venni a képzelőerőt is. Érdekes neurobiológiai tény az, hogy az agyunk nem igazán tudja megkülönböztetni a valóságot attól, amit a képzeletünkben átélt, érzékletes módon idézünk fel vagy képzelünk el. Lehet ismerősen cseng számodra a Belső Gyermekkel való munka, ami azt jelenti, hogy akár korábbi pozitív tapasztalás nélkül is létre tudunk hozni olyan újragondoskodó, újratanuló élményeket, amik az átírás alapjául szolgálhatnak. Ilyen vizualizációs átíró munka segítségével lehet, hogy a példában ez lenne az új megtapasztalt érzelmi tanulás: „A bántás mindig arról szól, aki elköveti. Nem tehettem róla, nem az én hibám volt és nem engem minősít. Bátran felvállalhatom magam, mert már felnőtt vagyok, és elbírom, ha valaki megítél. A saját belső erőforrásomra és önelfogadásomra stabilan számíthatok, már itt vagyok önmagamnak.”
Ahhoz, hogy egy ilyen érzelmi átírás létrejöhessen szükséges annyira közel kerülni a korábbi fájdalmas tapasztaláshoz, hogy érzelmileg átéljük, viszont annyi távolságot is szükséges tartani, hogy ne csak ez az érzés legyen jelen, ne árasszon minket el teljesen. Az elárasztódott újraélésben sajnos semmi gyógyító nincs, csak újra felsebez és megerősíti a korábbi tanulást (újratraumatizál). A spektrum másik oldalán érzelmileg lekapcsolódunk, eltávolodunk, mintha semmi közünk nem lenne a történtekhez, csak elmeséljük átélés nélkül. Ha nem tudunk érzelmileg kapcsolódni hozzá, nem rezonál érzelmileg, amit korábban átéltünk, akkor szintén nem jön létre az átírás, mert túl távol vagyunk érzelmileg a traumatikus tapasztalástól. Ezért sem tudjuk gondolatokkal megváltoztatni az érzelmi tanulásokat, mert nincs meg az átíráshoz szükséges érzelmi aktiváció. A középutat fogjuk keresni és gyakorolni: a korábbi érzések épp elég átélését, miközben épp eléggé jelen is tudunk lenni a most már elérhető erőforrásainkkal együtt. Ehhez nyitott, kíváncsi, szeretetteljes, elfogadó, önegyüttérző figyelmet kell fordítanunk önmagunk felé, ami sajnos gyakran nehezen elérhető egyedül, ebben is támogatlak majd az elfogadó jelenlétemmel. Remélem, ez a neurobiológiai kitekintés segített megerősíteni abban, hogy tényleg nem a Te hibád, ha nem tudsz létrehozni önmagadnak ilyen erőteljes átíró élményeket. A közös munka záró szakaszában az elért eredmények fenntartásán és megszilárdításán dolgozunk együtt. Ezen a ponton sikerült elérni a közös munka elején vágyott eredményeket és stabilan fenn tudod tartani a segítségem nélkül. Ekkor közös megegyezéssel zárjuk az együttműködési folyamatot.
Előre csak becslést tudok adni, hogy várhatóan egy ilyen mély traumafeldolgozó önismereti folyamat mennyi időbe fog telni, mert ez nagyban függ az elakadás összetettségétől, a terápiás kapcsolatunktól és attól, hogy mennyi erőforrást, gyakorlást tudsz Te éppen rászánni az önismereti folyamatodra. Nem könnyű megtenni az első lépést, úgyhogy örülök, hogy itt vagy és szeretnél tenni önmagadért. Amikor készen állsz, szívesen kísérlek ezen az önismereti úton.