Áldozathibáztatás, avagy mit NE tegyünk

Az előző blogbejegyezésekből megtudhattátok, hogy mi a bántalmazás, továbbá, milyen tévhitek és valós magyarázatok övezik a bántalmazó viselkedését.

Közös tudásunkká vált, hogy a bántalmazásért egyedül a bántalmazó felelős, az áldozat ebbe nem tud beleegyezni és nem felelősségre vonható.

Ennek ellenére a társadalmunkban sajnos nagyon gyakori az áldozathibáztató attitűd.

Előfordul, hogy a legnagyobb jóindulattal mondunk áldozathibáztató mondatokat, mivel nem tudjuk, hogyan nyúljunk ehhez a témához.

Társadalmi és személyes felelősségünk, hogy támogassuk a gyógyulásukban a túlélőket, ahelyett, hogy további fájdalmat okoznánk nekik. Az áldozathibáztatástól mentes, támogató légkör felgyorsítja a bántalmazó kapcsolat utáni felépülést, míg az áldozathibáztatás jelentősen hátra tudja vetni a felépülési folyamatot.

Ebben a cikkben azt vesszük sorra, hogy mit jelent az áldozathibáztatás, milyen tipikus mondatok jellemzik, és miért annyira káros ez a jelenség. További segítségnek szánt, de nem hasznos gyakorlatokat is megosztok Veletek, hogy mind el tudjuk kerülni.

Mi az áldozathibáztatás?

Áldozathibáztatásnak hívjuk, amikor a bántalmazás jelenségét nem a szakmai sztenderdek szerint kezeljük és a felelősséget közösnek véljük.

Az áldozathibáztató mondatok másodlagos traumaként sokáig csengenek az áldozat fülében, még akkor is, ha gyakran nem a rosszindulat, hanem a tudatlanság áll a hátterükben.

„Miért nem hagytad ott?”

„Mivel provokáltad ki, hogy bántson?”

„Miért nem mondtál neki nemet?”

„Nem furcsa, hogy ezekre a részletekre csak most kezdesz emlékezni?”

„Én biztos nem kerültem volna ilyen helyzetbe.”

Ezek közül párra röviden reagálok, bemutatva, hogy mi velük a probléma.

„Miért nem hagytad ott?”

A „Miért” kérdésekkel érdemes óvatosan bánni ebben a témában. Gyakori, hogy ha valaki megtudja, hogy egy ismerősét bántalmazzák, akkor ezek a „Miért” kérdések ugranak elő (például: Miért csak most mondod el, Miért nem kértél hamarabb segítséget, Miért maradtál, Miért mentél oda stb.). Rosszabb helyzetben a kérdezősködő fél ezt állításként fejezi ki: „Ha maradtál / odamentél / így öltöztél fel, meg is érdemelted.”

Ha nem vagyunk tisztában a bántalmazás természetrajzával, érdemes előbb edukálnunk magunkat. Ha valami nyilvánvalóan bántó dolog jut az eszünkbe, és nem ismerjük / nem tudjuk alkalmazni a bántalmazás szakirodalmának irányelveit, a morális minimum, hogy csendben maradunk. Nem szükséges az interneten sem kommentelni, és személyesen sem megjegyzéseket tenni, ha úgy tartjuk, hogy valaki „megérdemelte” az erőszakot - és bízom benne, hogy ez a nézőpont tud majd változni. Tehát a legkevesebb, amit tehetünk, hogy a szakadék szélén állót nem lökjük bele a mélységbe.

Amennyiben ennél proszociálisabbak vagyunk, mi a következő, amit tehetünk? A témában szerzett járatosság és az irányelvek megismerése a leghasznosabb lépés. Amennyiben ezt olvasod, azt jelzi számomra, hogy társadalmilag érzékeny vagy és szeretnél a nemártáson túl pozitív hatással is lenni. A „Miért” kérdéseket fel lehet tenni nagyon kedves hangsúllyal is a vádló szemrehányás helyett, viszont tartalmában továbbra is bántó maradhat.

Ha támogatni szeretnénk az ismerősünket, ne kérjük, hogy magyarázkodjon előttünk. Köszönjük meg, hogy megosztotta velünk ezt a nagyon személyes és fájdalmas élettapasztalatot, és kérdezzük meg, neki mire van szüksége, mi hogyan tudjuk őt jól támogatni. A túlélő a szakértője a nehézségének, így érdemes hallgatni rá.

A jóindulatú tudatlanságból önképzéssel kompetens segítővé válhatunk. Amennyiben a túlélő szeretné megosztani velünk, hogy miért maradt vagy mit viselt, feltétlenül meg fogja tenni. Erre hibáztatás nélkül úgy biztathatjuk, ha biztosítjuk arról, hogy mi szívesen meghallgatjuk őt elfogadóan, hinni fogunk neki és el fogjuk ítélni morálisan az őt ért bántalmazást.

Miért marad?

Most, hogy tudjuk mit tudunk tenni a kérdezősködés helyett, felmerülhet a kérdés, hogy milyen indokok tartják az áldozatot a bántalmazó kapcsolatban.

A bántalmazó kapcsolat ciklikus dinamikája, és a bántalmazás elhúzódásától függően más-más dolgok tudják fogva tartani a nőket a kapcsolatban. Eleinte a mézeshetek szakaszban az áldozat reményteli lehet: hisz abban, hogy a partnere változni fog, az erős kötődés és a másikba vetett bizalom benne tudja tartani a kapcsolatban.

Az erőszakkitörés szakasza után az áldozat gyakran a szégyentől, a bűntudattól és tehetetlenségérzéstől szenved egyedül. Minél hosszabb ideig áll fenn a bántalmazás, annál kevésbé bízik az áldozat abban, hogy amitől szenved az valós probléma mások szerint, és hogy van belőle kiút.

Traumás kötődés alakulhat ki a bántalmazó felé.

Az áldozat kapcsolata megszakad a közösséggel és egyre több poszttraumás tünet alakulhat ki.

Előfordul, hogy a bántalmazó kapcsolatban maradásnak nem pszichés okai vannak, hanem az áldozat anyagilag függ a bántalmazótól, vagy a bántalmazó félelemben tartja (pl. öngyilkossággal, az áldozat szeretteinek bántalmazásával fenyegeti, hogyha elhagyja az áldozata).

A pszichés okok feltételezése előtt mindig kérdezzünk rá a fizikai, gazdasági okokra, és higgyünk az áldozatnak, hiszen ő ismeri a bántalmazóját, így reálisan fel tudja mérni, hogy az mire képes.

A bántalmazás a folyamatos érzelmi hullámvasúttal intenzív ambivalenciát, összezavarodottságot és lelki traumát okoz, aminek következtében még sokkal nehezebb cselekedni.

Ha megértjük, hogy az áldozat min ment keresztül, a „Miért” kérdések már nem fognak fontosnak tűnni.

Egy remek kezdeményezés a „Mit viseltél” kérdés eltörlésére ez az angol weboldal, ahol utcai zaklatás áldozatai írják le, mi történt velük és mutatják meg képen, hogy mit viseltek: https://stopthecatcall.tumblr.com/

„Miért nem mondtál neki nemet?”

Ha hozzászoktunk a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatokhoz, elsőre furcsának tűnhet, hogy valaki nem él a jogával, hogy nemet mondjon.

Ha valaki elnyomásban, bántalmazásban nevelkedett, tudja, hogy hiába mond nemet, hiába ellenkezik, a borzasztó események akkor is bekövetkeznek.

A bántalmazó kapcsolat kizárja a kölcsönös tiszteletet, a bántalmazó uralkodik a másik felett, így a nyílt ellenszegülés gyakran csak még nagyobb haragot és erőszakot vált ki.

A tanult tehetetlenség hatására az áldozatok eljuthatnak arra a pontra, hogy felesleges ellenkezniük, hiszen így gyorsabban lesz vége a borzalomnak. Krízishelyzetben a minket érő trauma hatására előfordul, hogy lefagyunk. A csend önmagában nem beleegyezés, főleg nem egy alá-fölé rendelt kapcsolatban.

„Nem furcsa, hogy ezekre a részletekre csak most kezdesz emlékezni?”

Sok traumatúlélő hitelességét megkérdőjelezik amiatt, mert „túl későn” vagy nem elég összefüggően kezdtek el visszaemlékezni dolgokra.

Akik ismerik a trauma lélektanát, ezt szabályszerűnek tekintik.

Jellemző a traumához való fixálódás, így a képek, testi érzetek megőrzése szenzoros, ikonikus memóriaformában a szimpatikus idegrendszeri érintettség (hiperarousal) hatására, ami emlékbetörésekhez vezet.

A túlélő traumatikus álom és újrajátszás formájában ismétlődően újraéli a történteket. Ez a traumatikus esemény spontán integrálására tett erőfeszítés megterhelő a túlélő számára, aki a betörő érzéseit (rettegés, tehetetlen düh) kontrollálhatatlannak éli meg. Jellemző a beszűkülés, tompultság, mely egy disszociatív tudatállapotot jelent, melyben a traumatúlélő érzelmileg eltávolodik ezektől a félelmet ébresztő, töredék emlékektől.

A trauma hatására az emlékek nem a tudatos, narratívan felidézhető formájukban kerülnek tárolásra, hanem szenzoros, ikonikus formában, ami leginkább a gyermekkori emlékfoszlányokra hasonlítanak. Ezek az emlékek különböző ismerős ingerekre (triggerekre) aktiválódhatnak, amik emlékbetörésekhez vezet.

A túlélőnek ez egy megterhelő folyamat, és évekbe telhet, mire a félelmetes érzések és képek kavalkádjából össze tudja illeszteni a bántalmazás történtét. Emiatt nagyon fontos, hogy higgyünk a túlélőknek, és fogadjuk el, hogy a neurobiológiai és traumalélektani kutatások is megerősítik, hogy traumatikus események hatására így működik az agyunk.

Ha a környezeted áldozathibáztató megjegyzéseket tesz, nagyon nehéz kiutat találni egy bántalmazó párkapcsolatból vagy hatékonyan felépülni egy bántalmazó párkapcsolat után. Jelentkezz be hozzám, ha szeretnél egy szövetségest, aki valóban érti, hogy min mész keresztül. Segítek, hogy újra a valódi önmagad tudj lenni és még erősebbnek és ragyogóbbnak érezhesd magad, mint valaha.

Forrás:

Herman, J. L. (2011). Trauma és gyógyulás. Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig. Háttér Kiadó (Budapest).

NANE Egyesület (2015). Miért marad? NANE Egyesület (Budapest).

Pataki Angelika (2019): Traumafókuszú tanácsadás hatásvizsgálata. Szerhasználó nők előzetes és csoportos tanácsadásban megélt élményei: egy kvalitatív tanulmány.

Frissítés: a szakdolgozatom részletei a 2024-ben megjelent Traumainformált csoportos tanácsadás szerhasználó nőknek című könyvben olvasható, melynek társszerzője vagyok.

Továbbá 2021-ben megjelent Miért hibáztatjuk az áldozatot? címmel egy cikkem a Mércén, melyet Debreczy Eszterrel közösen írtunk: https://merce.hu/2021/06/08/miert-hibaztatjuk-az-aldozatot/